, , , , , , ,

A kenderkések változatos műsorával ünnepelt Tata

A színvonalas program zárásaként közösen énekelték a közönséggel József Attila Kertész leszek című, megzenésített versét a tatai hagyományőrzők.

A magyar kultúra napja alkalmából „Magamban hordom…” címmel szervezett ünnepi előadást a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola állította össze. A vasárnapi műsorban autentikus néptánc koreográfiák, zenei feldolgozások szerepeltek, és a székelység életét bemutató szövegek is megelevenedtek. A műsort Kun Katalin, a Kenderke igazgatója rendezte, és Maróti György hangszerelte.

A művészeti iskola csoportjai, a Gyermektánc Antológiára meghívást kapott Fonóka, a Berzenye, Tiloló, Szarkalábak, valamint a Tata Táncegyüttes mutatta be a Kárpát-medence táncmotívumait, míg a Kenderke Barátai Zenekar (soraiban az intézmény több tanárával) zenei színeit mutatta meg a magyar kultúrának. A táncpedagógusok közül többen a koreográfiákban is színre léptek, mellettük pedig az előadásban közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó, valamint Németh Dénes és Zenekara.

A műsor zárása az eddigieknél is erősebbre is sikerült: miközben a Kenderke Barátai Zenekar a Bródy Sándor által megzenésített és Koncz Zsuzsának köszönhetően még ismertebbé tett József Attila-verset énekelte, a Kertész leszek refrénjeire fokozatosan töltötték meg a színpadot az éneklő kenderkések.

A tapsba a közönség is bekapcsolódott, majd Michl József polgármester lépett a színpadra. Többek között arról beszélt, hogy teremtett életünknek sava-borsa az a csoda, amelyet az ember nem kényszerből, nem fizetségért, nem valaki más által rárótt feladatként hoz elő a szívéből és a lelkéből, hanem azért, hogy mindazokat gazdagítsa és a szeretetével átölelje, akikkel egy életet kapott.

– Köszönet jár mindazoknak  városunkban és térségünkben, akik ezt a munkát nap mint nap elvégzik. Abban hihetünk, hogy csak a szívből és lélekből van esélyünk újjáteremtődni és újjászületni, ezért köszönet mindenkinek, aki énekével, szavával, versével, zenéjével, táncával a másik ember gazdagítását vállalta föl – tette hozzá.

Kiemelte: az ünnep lehetőséget nyújt arra, hogy lelkiismeretünket megvilágítva magunk elé idézzük, vajon mi egyenként mit tudunk tenni és mit teszünk azért, hogy a magyarság és a magyar kultúra fennmaradjon, megerősödjön, és mindig legyen kinek továbbadni. Mindenkinek egyenként egyedi, senki más által el nem végezhető feladata van ebben.

Forrás: http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kultura/a-kenderkesek-valtozatos-musoraval-unnepelt-tata-704531/

 
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.