A Kenderke jubileumi, országos megméretésén nívós néptáncos mezőny gyűlt össze.

Tizenötödik alkalommal, a jubileumhoz méltó környezetben, a Menner Bernát Zeneiskolában és annak hangversenytermében rendezte meg a Márton napi szólótáncversenyt a Kenderke. Összesen hatvannégy versenyszámmal kilencvenkét versenyző mérette meg magát.

A kicsik is kitettek magukért

A kicsik is kitettek magukért

Szűkebb hazánkból a házigazdákon kívül a tatai Pötörke, a tatabányai Forgórózsa, a komáromi Garabonciás, a kisbéri Hangfestő, a rédei Eszterlánc, míg távolabbról a budakeszi Hétlépés, a szabadbattyáni Bokréta, a soponyai Zichy-, az enyingi Tinódi-, a tiszafüredi Kunmadarasi iskolák tanítványai indultak az országos versenyen. A fiatalokat az önkormányzat nevében a humán bizottság elnöke, Robozné Schőnfeld Zsuzsanna köszöntötte.

– Az elmúlt évhez képest, a résztvevők száma és a nevezett versenyszámok száma harmadával nőtt – összegzett Kun Katalin versenyalapító, a házigazda Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, aki azt is kiemelte, hogy az intézmény elkötelezett a verseny mellett, hiszen annak szellemisége példaértékű, ezért pedig érdemes dolgozni és tenni: táncosként, pedagógusként, szervezőként egyaránt.

A nagyobbak két táncot mutattak be

A nagyobbak két táncot mutattak be

– Összefogás és erőfeszítések nélkül semmi sincs az életben, ami örömforrást, többletet hordoz – tette hozzá.

Meghívják a Cifrabojtár-díjasokat a Sokadalomba

A Márton napi szólótáncversenyen a zsűri (Darmos István és Zóka Éva) a legjobbakat Cifrabojtár díjjal ismerte el, amelyhez a fiúknak nyaksi, a lányoknak keszkenő járt, Ezeket fellépésen, viseletük díszítésére is használhatják, emellett pedig fellépési lehetőséget nyernek a 18. Tatai Sokadalom Szólótáncosok Kisszínpada programra.
Az idei díjazottak:
Kadlecsik Lél Bojta (Hangfestő AMI, Kisbér)
Zsebő Zsuzsanna Napsugár (Kisbér/Eszterlánc Réde)
Györke Kolos (Hangfestő AMI, Kisbér)
Váradi Petra (Pötörke, Tata)
Keltai Bálint Pötörke, Tata)
Szabó Szilárd (Kenderke, Tata)
Szvák Gergő (Hangfestő AMI, Kisbér)
Gyurenka Nikolett (Hangfestő AMI, Kisbér)
Zsédely Ádám (Hangfestő AMI, Kisbér)
Zoltay Lőrinc (Pötörke, Tata)
Szeleczki Ferenc (Hangfestő AMI, Kisbér)
Fajkusz Vanessza (Hangfestő AMI, Kisbér)
Rácz Csaba Szilárd (Bányász, Tatabánya)
Illés Eszter (Pötörke, Tata)
Korompay Balázs (Hétlépés, Budakeszi)
Monostori Ivett (Hétlépés, Budakeszi)
Cserfői Renáta (Kenderke, Tata)
Horváth Sándor (Kenderke, Tata)

A versenyzők igencsak kitettek magukért. Az első két korcsoportban egy, a harmadik-negyedikben már két szabadon választott táncot mutattak be, méghozzá improvizatív módon. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy itt nem koreográfiák versenyeztek, a délelőtti próba után a résztvevőknek saját maguknak kellett az adott tájegységre jellemző motívumkincsekből összeállítaniuk produkcióikat. A Kárpát-medence számos pontjáról egyéni és páros táncokat láthatott a zsűri. Az értékelés során többek között a stílusos mozgást, a térhasználatot, a ritmikai árnyaltságot, az előadói magatartást figyelték az ítészek.

Darmos István, a Bodrog Néptáncegyüttes vezetője arról beszélt, hogy sok ügyes, tehetséges gyerekeket láttak, kiemelte a műhelyek munkáját is.
–  Ma Magyarországon nekünk, akik népzenével, néptánccal, népi kézművességgel foglalkozunk, az a dolgunk, hogy ezt továbbvigyük – mondta, majd a résztvevőkhöz fordulva hozzátette: meg tudják mutatni nem táncos társaiknak, milyen jó dolog ez, milyen sok dologban fejleszti az embert.

Zóka Éva, a Zselic Alapfokú Művészeti Iskola koreográfus pedagógusa azt kérte a fiataloktól, hogy vigyék magukkal azt, amit tudnak, adják tovább a saját gyerekeiknek is azt a tudást, szellemiséget, amelyről a színpadon is tanúbizonyságot tettek.

Szűr Annamária