17. Tatai Sokadalom 2016.

Gyémántos Sokadalom

A Tatai Kenderke Néptáncegyesület június 17-19. között 17. alkalommal rendezi meg a Tatai Sokadalmat, amelynek részeként a városi művészeti díjakat is átadják. A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő népművészeti fesztivált, és az azt szervező egyesület érdemeit nívós szakmai díjjal, a Városmarketing Gyémánt Védjeggyel ismerték el.

Az elismert szakemberekből álló zsűri a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság alapján értékelte az indulókat.

Egy kis ízelítő a hangulatból

A Kenderke nagyrendezvényei nem pusztán népművészeti fesztiválok, hanem kulturális találkozóhelyek, színterek a különböző művészeti ágak és stílusok képviselőinek. A Sokadalomban találkozik a múlt a jelennel, a hagyományos a haladóval, a régi az újjal. A vendégek megtapasztalhatják, hogy a néphagyományok velünk élnek, gazdagítják életünket, színesítik a világunkat.

– A saját kultúránkat csak mi vagyunk képesek megérteni, megtanulni. Örököltük, kaptuk ezt a hagyatékot, de – Kodály gondolatát követve – egyenként kell tennünk azért, hogy részesei lehessünk, magunknak kell megragadni azt – vallják a szervezők.

A fesztiválon gasztrosétány, gyermektisztás, népművészeti vásár, nép-, világ-, és könnyűzenei koncertek, néptáncelőadások várják az érdeklődőket. A Ringatót, a meseelőadásokat és gyerekkoncerteket most is kiemelt figyelemmel szervezték meg, emellett többek között kézműves foglalkozások, kosaras körhinta, valamint hagyományéltető, interaktív múzeum várja a Kenderke játszóban a kisgyermekes családokat.

A helyi óvodák, iskolák, művészeti együttesek mellett a Kuttyomfitty társulat, a Bábrakadabra Bábszínház, a Csurgó és Bazseva Zenekarok, Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó, a Kolompos és a Cserszömörcze együttes is fellép. Pénteken kora este Ferenczi György és a Rackajam, szombaton a Kenderke Barátai Zenekar, vasárnap a Cimbaliband ad koncertet. Az estéket táncház zárja: pénteken és szombaton népzenei táncházakat, vasárnap pedig a Pedrofon Zenekar közreműködésével az elmúlt évtizedek legnagyobb slágereivel sátorbált rendeznek.

A rendezvényen fellépnek a Kenderke Művészeti Iskola csoportjai,  kiemelkedően szereplő Cifrabojtár díjas szólistái, a korábbi évek Fergeteges díjazott szólistái, valamint a IV. Forgórózsa Fesztivál és a Dunán innen, Tiszán túl tehetségkutató verseny díjazottjai. Látható lesz a kolozsvári Ördögtérgye Táncegyüttes műsora is.

Mint megtudtuk, a Sokadalom második napján, szombaton bemutatják Kun Katalin rendezésében a Jeles napok, ünnepek című néptánc műsort. A Kárpát-medence tradícióit felelevenítő, számos, hiteles forrásból, leírásból összeállított műsor célja, hogy bemutassa népszokásainkat, a hagyományos közösségek összetartó világát, a hétköznapok és az ünnepek örömeit, méltóságát, amelyek a mai kor emberei számára is követendő mintául szolgálhatnak. A műsor egy teljes év eseményein vezeti át a közönséget. Az előadásban a Kenderke Alapfokú Művészeti Iskola tánccsoportjai mellett közreműködik a Pötörke Néptáncegyüttes. Az előadás a nagyközönség számára is meghirdetett tűzugrással záródik.

Sz.A.

Forrás: http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kultura/gyemantos-sokadalom-669413/