Különböző ritmusok, egyazon szenvedély –

Fedezd fel a művészet sokszínűségét az ÁLTALÉR SZAKGIMI medrében!

Isten hozott oldalunkon!

A mi szakgimnáziumunk egy új csoda. Megálmodói és alkotói egy értékalapú közösséget kívánnak létre hozni, aminek központjában a mozdulatokkal, hangokkal vagy azoknak éppen a szüneteivel történő játék képessége áll. Hisszük, hogy aki táncol vagy zenél, az művészi szinten játszik. Aki játszani mer, az pedig isten-képmásságát éli meg, azaz a teremtés erejét. Tapasztaljuk, hogy az e fajta játék az előadó művésznek is öröm, sőt, egy olyan életforma, ami segít megőrizni szellemi, lelki jól-létet. A kreatív előadóművészet egy izgalmas, színes és nem kis kitartást igénylő út.

Ha elhivatott fiatal vagy (vagy támogató szülő), akkor köztünk a helyed!

Elhivatott szakemberek, pedagógusok várnak rád, elkísérhessenek a felnőtt művésszé válás útján.

Elkészült iskolánk Pedagógiai Programja!

Az Általér Református Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium Pedagógia Programját, az alábbi gombra kattintva tudsz elolvasni, vagy letölteni:

Miben más az Általér?

Fedezd fel egyedülálló lehetőségeinket a református előadóművészeti Szakgimnáziumban! Nálunk epochális rendszerben tanulhatsz, ami azt jelenti, hogy az idődet maximálisan kihasználhatod, és a legjobbá válhatsz abban, amit szeretsz! Váltásban van két időszak, két különböző fókusszal:

Gyakorlati szakasz:

Teljes fókusz a színpadra 3 héten át: Adott időszakban csak az előadóművészeti tanulmányaidra koncentrálhatsz. 100% tánc, technika, színpad. Mindent megtanulhatsz, ami egy igazi előadóművésznek kell! Ezeken az órákon találkozhatsz területspecifikus mesterekkel.

Elméleti szakasz:

Hatékony érettségi felkészülés 3 héten át: A következő időszakban az érettségire készülhetsz, hogy minden tantárgyból magabiztosan állhass a vizsgák elé!

Miért jó ez neked?

  • A szakaszok folyamatosan váltják egymást a tanév során. Egyikbe sem lehet belefáradni. Sőt egyik segít kipihenni a másikat!
  • Kiváló oktatók és inspiráló közösség vár, tanáraink elismert szakemberek, akik segítenek kibontakoztatni a tehetségedet. Emellett egy szuper csapat részévé válhatsz, ahol mindenki ugyanúgy rajong a művészetekért, mint Te!
  • Erasmus Program, külföldi iskolákkal, diákcserével – hogy gyakorlatban is használhasd a nyelvet! A programban más európai országok kulturális hagyományaival, tánckultúrájával kortársak révén ismerkedhetsz meg.
  • Egyedülálló egészségprogram: megtanítunk a testet és lelket tápláló életmódra.
  • God-plugged! Plugged In To God’s Power! Keresztény értékrenddel dolgozunk.
  • Izgalmas projektek és fellépési lehetőségek: Részt vehetsz lenyűgöző előadásokon és projektekben, ahol megmutathatod a világnak, hogy mit tudsz!

Tanulmányi területeink, avagy mivé válhatsz nálunk?

1. Előadó művész Táncos II. képzésben kortárs-, modern táncos szakmairánnyal.

vagy

2. Előadó művész Táncos II. képzésben néptáncos szakmairánnyal.

Hány évig kell ehhez tanulnom?

8. osztály után jelentkezhetsz, 5 éves képzés végén érettségivel és a fent megjelölt művészeti szakma egyikével indítunk a nagybetűs életre.

Bővebb infó : (neptanc@kenderke.hu +34 587 005)

Felvételizz hozzánk!

Légy Te is a jövő Táncosa / Tehetsége!
Jelentkezz hozzánk! Gyere el hozzánk alkalmassági felvételire!

Hogyan?
Mivel szakgimnáziumunk teljesen új intézmény, ezért a hagyományos eljárási rendben hozzánk még nem tudtál még jelentkezni.
Hivatalosan „pótfelvételi eljárás keretében” felvételizhetsz hozzánk, átjelentkezéssel kezdheted meg a tanulmányaidat nálunk MÉG IDÉN, 2024. szeptember 1-én!

Mikorra várunk felvételizni?

Kortárs-, modern táncos felvételi 2024. augusztus 14-én, szerdán
15.30 regisztráció,
16.00 órakor Békés Andrea, Kovács Vera, Farkas Emőke

Néptáncos felvételi: 2024. augusztus 13-án, kedden
15.30 regisztráció
16.00 órakor felvételi
Felvételiztető tanárok: Angyal Marianna, Lakat Bálint, Farkas Emőke

A hivatalos felvételi tájékoztatót itt olvashatod PDF formátumban: Felvételi tájékoztató 2024/25. tanévre

A felvételi eljárás 3 eleme:

  1. Általános iskolai eredmények (30 pont)
  2. Szakmai alkalmassági vizsga – szakonként eltérő (60 pont)
  3. Motivációs beszélgetés (10 pont)

Rangsorolás pontszám alapján történik. Maximális pontszám 100. Az értékelést a felvételi bizottság végzi. Az eredményt a jelentkezési lapon tüntetjük fel. A 3 részt itt részletezzük:

I. Általános iskolai eredmények: 30 pont

A 7. osztályos évvégi és a 8. osztályos félévi osztályzatok átlagát vesszük figyelembe (kivéve magatartás és szorgalom jegyek)  .

II. Szakmai alkalmassági: 60 pont

A vizsga során – szakonként eltérő módon táncos/zenei képességeket, a tudást és az alkalmasságot vizsgáljuk gyakorlati foglalkozás keretében. A felvételi során vizsgáljuk a jelentkezők ritmusérzékét, hallását, mozgáskészségét, mozgásszeretetét. A vizsga részei kortárs-, modern táncos és néptáncos szakmairányon eltérő. Részletek lent:

II. A. Szakmai alkalmasság a KORTÁRS-MODERNTÁNC KÉPZÉSRE

1. Ritmusérzék felmérése:

Egyszerűbb ritmusképletek visszatapsolása, ütemes mozgás, zenei lüktetések érzékelése.

2. Mozgáskészség felmérése:

Közös 90 perces tréning. Anyaga előre kijelölt és szaktanár által összeállított gyakorlatokból, gyakorlatsorokból, térben elmozduló lépés, forgás és ugráskombinációkból és néhány perces tánckombinációból, valamint improvizációs részekből áll. Az összeállításhoz a kortárstánc, a jazz-, a Limón- és a Lábán-technika alapgyakorlatait használjuk.

A tréning során figyeljük, hogy a jelentkező milyen a fizikummal, rugalmassággal, állóképességgel rendelkezik, mennyire tudja követni a tanár utasításait, a kért/bemutatott mozgássorokat, majd visszaadni azokat, mennyire látható az adott technika sajátosságainak stílusos bemutatása, milyen művészi előadásmóddal rendelkezik. A tréning során, megfigyeljük, hogy a felvételiző mennyire nyitott szemléletű (improvizációs feladatokban az egyéni mozgásformák és az aktív részvételre való hajlam).

3. Egyéni produkció: 

Legfeljebb 4 perc időtartamú, bármely formanyelven megfogalmazott koreográfia bemutatása.

III. Motivációs beszélgetés: 10 pont

Pályaorientáltságról, református szemléletmódhoz való viszonyulásról. A tanuló erről készítsen egy motivációs levelet, amelyet nyomtatva vagy kézzel írva hozzon magával az alkalmassági vizsgára.

Plusz pont: 

Táncos múlt igazolása művészeti iskolából, vagy egyesületből.

Rangsorolás, eredmény: 

A rangsorolás a pontszámok alapján történik.

Azonos pontszámok esetén az a tanuló élvez elsőbbséget, aki a szakmai alkalmassági vizsgán több pontot ért el.

Ha még így is egyenlők, akkor másodlagosan a tanulmányi eredményei alapján rangsorolunk.

Legvégső esetben, ha ez is egyezik, akkor sorsolás alapján döntünk a felvétel sorrendjéről.

Az ideiglenes felvételi sorrendet a mindenkori vonatkozó jogszabályok alapján tesszük közzé. A felvételi eredményét az alkalmassági vizsgát követő héten kifüggesztjük iskolánk bejáratánál, illetve közzétesszük iskolánk honlapján (tanulói azonosító számmal).

A felvételizőt e-mailben is értesítjük az eredményéről legkésőbb június 21-én.

Fellebbezést június 26-ig lehet benyújtani.

II. B. Szakma alkalmasság a NÉPTÁNCOS KÉPZÉSRE

1. Vállalkozói kompetenciák, koncentráció, rögtönzés és memória: 

Nagy csoportban: játékon keresztül vállalkozói kompetenciák, koncentrációs  képesség rögtönző készség valamint memória vizsgálata.

2. Ritmus- és mozgásmemória

Kis csoportos ritmus-, mozgásmemória és kéz-láb függetlenítés gyakorlatok.

3. Improvizáció

Egyénileg improvizáció egy szabadon választott anyagból (bármely dialektus területről). Kísérő táncos megengedett.

A felvételiző értékelése az alábbi szempontok szerint történik:

  • Technikai biztonság
  • Zene (kapcsolat)
  • Motívumkincs ismerete, kötésük biztonsági foka
  • Stílus, páros viszony, súlydinamikák
  • Előadásmód

4. Ének

A felvételiző 3 hozott népdalból készül, a felvételi bizottság ezekből választ egyet, melyet önállóan elénekel a felvételiző.

  • Dallamismeret
  • Intonáció
  • Szövegmondás, szöveg értelmezése
  • Az ének zeneisége vagy a zenével való összhang

Így jelentkezz hozzánk felvételire:

Az online jelentkezés egy Google űrlap, amit csak gmail-es e-mail címmel tudsz kitölteni.
Ha másmilyen e-mail címmel rendelkezel, kérlek, töltsd le a PDF formátumú a Jelentkezési lapot, töltsd ki, és küldd vissza nekünk.

vagy töltsd le itt, és juttasd el hozzánk a zenével együtt ide: altaler.szakgimi@gmail.com vagy személyesen 2890 Tata, Almási u. 24.

A felvételire való  jelentkezési határideje: 

2024.08.12. 

Kérdéseid vannak? Körülnéznél nálunk?

Nyíltnap augusztus 2-án! Rövid tréninggel, helyszínmustrával (kollégiumot is!) és egy közös piknikkel, amin leendő tanáraid is részt vesznek!

Mi vár a felvételin?

A hivatalos felvételi tájékoztatót itt olvashatod PDF formátumban: Felvételi tájékoztató 2024/25. tanévre

A felvételi eljárás 3 eleme:

  1. Általános iskolai eredmények (30 pont)
  2. Szakmai alkalmassági vizsga – szakonként eltérő (60 pont)
  3. Motivációs beszélgetés (10 pont)

Rangsorolás pontszám alapján történik. Maximális pontszám 100. Az értékelést a felvételi bizottság végzi. Az eredményt a jelentkezési lapon tüntetjük fel. A 3 részt itt részletezzük:

Általános iskolai eredmények: 30 pont

    • A 7. osztályos évvégi és a 8. osztályos félévi osztályzatok átlagát vesszük figyelembe (kivéve magatartás és szorgalom jegyek)  .

Szakmai alkalmassági: 60 pont

A vizsga során – szakonként eltérő módon táncos/zenei képességeket, a tudást és az alkalmasságot vizsgáljuk gyakorlati foglalkozás keretében. A felvételi során vizsgáljuk a jelentkezők ritmusérzékét, hallását, mozgáskészségét, mozgásszeretetét. A vizsga részei kortárs-, modern táncos és néptáncos szakmairányon eltérő. Részletek lent:

II/A. Szakmai alkalmasság a KORTÁRS-MODERNTÁNC KÉPZÉSRE

1. Ritmusérzék felmérése:

Egyszerűbb ritmusképletek visszatapsolása, ütemes mozgás, zenei lüktetések érzékelése.

2. Mozgáskészség felmérése:

Közös 90 perces tréning. Anyaga előre kijelölt és szaktanár által összeállított gyakorlatokból, gyakorlatsorokból, térben elmozduló lépés, forgás és ugráskombinációkból és néhány perces tánckombinációból, valamint improvizációs részekből áll. Az összeállításhoz a kortárstánc, a jazz-, a Limón- és a Lábán-technika alapgyakorlatait használjuk.

A tréning során figyeljük, hogy a jelentkező milyen a fizikummal, rugalmassággal, állóképességgel rendelkezik, mennyire tudja követni a tanár utasításait, a kért/bemutatott mozgássorokat, majd visszaadni azokat, mennyire látható az adott technika sajátosságainak stílusos bemutatása, milyen művészi előadásmóddal rendelkezik. A tréning során, megfigyeljük, hogy a felvételiző mennyire nyitott szemléletű (improvizációs feladatokban az egyéni mozgásformák és az aktív részvételre való hajlam).

3. Egyéni produkció: 

Legfeljebb 4 perc időtartamú, bármely formanyelven megfogalmazott koreográfia bemutatása.

II/B. Szakma alkalmasság a NÉPTÁNCOS KÉPZÉSRE

1. Vállalkozói kompetenciák, koncentráció, rögtönzés és memória: 

Nagy csoportban: játékon keresztül vállalkozói kompetenciák, koncentrációs  képesség rögtönző készség valamint memória vizsgálata.

2. Ritmus- és mozgásmemória

Kis csoportos ritmus-, mozgásmemória és kéz-láb függetlenítés gyakorlatok.

3. Improvizáció

Egyénileg improvizáció egy szabadon választott anyagból (bármely dialektus területről). Kísérő táncos megengedett.

A felvételiző értékelése az alábbi szempontok szerint történik:

  • Technikai biztonság
  • Zene (kapcsolat)
  • Motívumkincs ismerete, kötésük biztonsági foka
  • Stílus, páros viszony, súlydinamikák
  • Előadásmód

4. Ének

A felvételiző 3 hozott népdalból készül, a felvételi bizottság ezekből választ egyet, melyet önállóan elénekel a felvételiző.

A felvételiző értékelése az alábbi szempontok szerint történik:

  • Dallamismeret
  • Intonáció
  • Szövegmondás, szöveg értelmezése
  • Az ének zeneisége vagy a zenével való összhang

III. Motivációs beszélgetés: 10 pont

Pályaorientáltságról, református szemléletmódhoz való viszonyulásról. A tanuló erről készítsen egy motivációs levelet, amelyet nyomtatva vagy kézzel írva hozzon magával az alkalmassági vizsgára.

Plusz pont: 

Táncos múlt igazolása művészeti iskolából, vagy egyesületből.

Rangsorolás, eredmény: 

A rangsorolás a pontszámok alapján történik.

Azonos pontszámok esetén az a tanuló élvez elsőbbséget, aki a szakmai alkalmassági vizsgán több pontot ért el.

Ha még így is egyenlők, akkor másodlagosan a tanulmányi eredményei alapján rangsorolunk.

Legvégső esetben, ha ez is egyezik, akkor sorsolás alapján döntünk a felvétel sorrendjéről.

Az ideiglenes felvételi sorrendet a mindenkori vonatkozó jogszabályok alapján tesszük közzé. A felvételi eredményét az alkalmassági vizsgát követő héten kifüggesztjük iskolánk bejáratánál, illetve közzétesszük iskolánk honlapján (tanulói azonosító számmal).

A felvételizőt e-mailben is értesítjük az eredményéről legkésőbb június 21-én.

Fellebbezést június 26-ig lehet benyújtani.

Beiratkozás 

Ahhoz, hogy nálunk kezdj 2024.09.01-én, 2024. 06. 28-ig ezekre van szükséged:

  • sikeres felvételi
  • beiratkozás: augusztus 26-30 között minden nap, 8.00-16.00 óra között személyesen itt: Tata, Almási u. 24.
  • Nyilatkozat kitöltve és hozzánk visszajuttatva. A felvétel szükséges feltétele az is, hogy a jelentkező és gondviselője írásban nyilatkozik arról, hogy elfogadja az iskola világnézeti elkötelezettségét és az erre épülő követelményrendszerét.