11.16.

A maestro di ballok

Észak-itáliai területek: feudális rend a 12.-14. században felbomlott. Városállamok vetekednek: egy-egy gazdag család ragadta magához a hatalmat = fényes udvart teremtettek – pártfogolták a művészeteket. Életmódjuk: merítenek a késő-középkori lovagi kultúrából = az egyén kultuszát, a virtust a szellemi eleganciát, az emelkedettséget és a választékos ízlést.
Könyv – Baldassare Castiglione: Az udvari ember: a reneszánsz korszak életvezetési siker-könyve lett = viselkedési normákat határozott meg és utat mutat abban, hogy lehet valaki a reneszánsz ember mintaképe.
14. század – a megerősödött és öntudatra ébredt polgárság emberközpontú világnézete a humanizmus lett.
Az „újjászületés” korszakának gondolkodói Platón filozófiáját fogalmazták újra, egész Európa a neoplatonizmus tanait tette magáévá = a szemlélet érvényesül a művészetekben.

A reneszánsz tánckultúrája:
A tánc a reneszánsz korszakában szerepeket, új funkciókat kapott = a társasági élet meghatározó eleme + a polgárok neveléséhez hozzá tartozott.
Megindult a lépések, mozdulatok fejlődése a művészi tánc felé (15. század): három táncréteg (néptánc, társasági tánc és a művészi tánc) egymás mellett, egymásra hatva fejlődött. A néptánc lépései → a társasági táncok → majdani balett alapjai (pl. bourré = középkori eredetű paraszttánc → elegáns udvari tánc → a mozdulatot megtaláljuk a balett összekötő lépései között (pas de bourrée).
A táncmozdulatok milyensége összefügg: az új korszak új társadalmi rétegének, a polgárságnak viselkedéskultúrájával és öltözködési stílusával. Társasági táncok lépései = olyan, mint a néptáncoké. Különbség: az előadásmód (módosítja az összképet). Mozdulat alakító tényező = viselet: nehéz uszályos ruhák, köpenyek, kardok – a reneszánsz táncok vonulós, csusszanó lépésekből állnak. Testtartást meghatározta: fejdíszek, kalapok. Magasabb rang = hosszabb ruha. Kezeket szabadon hagyták – gesztusok tartoztak a tánchoz. Alapvető gesztus = üdvözlés.

A táncmester (maestro di ballo):
15. századi olasz fejedelmi udvarok: lombardiai és toszkán városok (Ferrara, Mantova, Firenze, Párma, Milánó, Velence és Róma). Kialakul: igényes és nagyszabású társas szórakozás. A magas művészeti követelmények miatt = táncmestereket alkalmaztak!
A táncmester = a tánc történetének első hivatásos művésze: megbecsült személy volt, munkáját megfizették, néhányan nemesi rangot is kaptak.
Feladatai:

• táncra tanítani a gazdag polgárokat és az arisztokratákat
• a táncok elrendezése, szerkesztése,
• az ünnepségek megrendezése
• a társasági viselkedési formák tanítása.

Érteniük kellett: a csillagászathoz, a geometriához, a költészethez és a zenéhez. (neo-platonista elveknek). Jelképük: körző és vonalzó = a teret és az időt rögzítették vele.

Gondolat, amely a táncban is megnyilvánul: a természeti világ dolgai, eseményei és viszonyai geometriai és matematikai összefüggésekre vezethetők vissza = geometriai szemlélet – perspektivikus (tárgyak térbeliségének érzetét keltő) ábrázolás.

Tánckönyvek: A táncmesterek mindannyian írtak könyveket latinul és nemzeti nyelven. Ezek forrásul szolgálnak a korszak tanulmányozásához.

• 15. században – 4 olasz
• 16. században – 3 olasz és 1 francia

Gyakorlati útmutatóknak készültek, emlékeztetőként = nincsenek aprólékos lejegyzések.
A táncmester nevéhez tapadt az etikett is a 20. század elejéig: tánc- és illemtanár.

Az első maestrók:
DOMENICO DA PIACENZA (domenikó da piacsenza) (1400 – 1462 körül) – lovagi cím: Domenico de Ferrara
Az első híres olasz táncmester. Munkáját fennmaradt írásos dokumentumok őrzik. Oktatott: táncot, vívást, lovaglást. Elméletben is foglalkozott a tánccal.
Könyve: Trarttato de la Arte di Ballare et Danzare (1463), latinul is megírta. A táncdallamok kottáit is hozzácsatolta. Az európai táncművészet egyik alapműve lett. Munkájában 10 alapmozdulatot rögzített – ezekből 35 ballót szerkesztett.  Domenico a leírt lépésekkel a későbbi művészi tánc formanyelvét is megalapozta.
Alapok: mint az ókori görögök a zenében (hét hangot vettek alapul zenei rendszerük felépítéséhez) = Domenico 7 alapmozdulatból (természetes): sempio, doppio, continenza, ripresa, riverenza, saltarello, voltatonda, és 3 összekötő (díszítő): battimento, passegio, combio, lépésből formálta meg az alapokat.
A harmonikus tánc titka: az ütem megtartása, a test mozdulatainak összehangolása, a mozdulatok helyes sorrendjének megtartása, a tér megfelelő kihasználása, a lelki adottságok, a finomság, kecsesség és a testi adottságok + életerő és egészség.

GUGLIELMO EBREO DE PESARE (1420 körül – 1484) költő
Domenico tanítványa és követője. A zene és a tánc tudományában a legjártasabb táncmesternek tartotta saját kora.
Leghíresebb könyve: A táncolás gyakorlatáról, avagy művészetéről (De practica seu arte tripudii vulgare opusculum) (1463): az elméleti rész után egy gyakorlati fejezet következik majd 31 ballót mutat be a könyv.

ANTONIO CORNAZANO (1430 – 1484)
Kibővíti a Domenico-féle lépéskészletet.
Könyve: A táncolás művészetének könyve (Libro dell’arte del danzare) (1455): apróbb mozdulatok lejegyzése: lábujjhegyen lépkedés, differenciált szökellés.

FABRITIO CAROSO (1525/1535 – 1605/1620) lantművész, zeneszerző
Első könyve: A táncmester (Il Ballarino) (1581): 54 technikai elemet ír le = pl. forgások, a lábak összeütése. Először szerepel leírva: intreciata = entrechat (antrösá).
Másik könyve: Hölgyek nemessége (Nobilitá di Dame) (1600): az itáliai nemesség táncait mutatja be lépésmagyarázatokkal. 24 viselkedési tanácsot adott az előkelő táncoláshoz. Második részben baletto-kat írt.

CESARE NEGRI (1535 – 1605)
Milánóban tevékenykedett. Táncakadémiát alapított 1554-ben. 25 entreé-ból (antré) álló jelmezes ünnepséget rendezett (1574).
Könyvei: Szerelmes kecsesség (Le Gratie d’amore) (1602), A ballók újítása (Nuove Inventioni di balli) (1604): összefoglalta elképzeléseit. 3 fejezetben 55 technikai szabályt rögzített, koreográfiai leírásokkal. Először jelenik meg a lábpozíciók leírása. A leírások egyre bonyolultabbá váltak. Ő gondolt először a lábak kifelé fordítására (en dehors = an döor) = a balett legjellegzetesebb jellemzőjének kitalálása: új tudományos ismeretek – anatómia felfedezése = az emberi test működését megismerhetővé tette.
Iskolájában: tovább fejlesztik a forgás- és ugrástechnikát = pliéket csináltak az ugrások lágyságának eléréséhez, gyakorláskor a táncosnak a mennyezetről lecsüngő bojtot kellett elérnie fejével.

A táncmesterek munkásságát áttekintve: formálódott a tánc „szókészlete”, formanyelve. Kijelenthetjük, hogy a balett alapjai a reneszánszkori Itáliában, olasz táncmesterek munkássága nyomán születtek meg. Ezt a „mozdulatszótárt” később a francia Királyi Táncakadémia rendszerezte.

Az első koreográfiák: a ballók
Tudatosan szerkesztett koreográfiai alkotások: a közönséget gyönyörködtették a táncosoktól pedig fejlett tánctudást igényelt. Minden másfajta táncot danzának hívtak.
A táncmesterek a néptánc anyagából merítettek a természethűség jegyében: a természetben rejlő szabályosságot, arányosságot tekintette mintának.
Táncbéli kísérletezések: pl. antik klasszikus verslábakra járt lépések – dattile, spondeo, anapaste = a táncművészetben érvényesült a reneszánsz antikvitás iránti elkötelezettsége.
A tánc formáinak megszerkesztése: reneszánsz elvek szerint – harmónia érvényesülése, szimmetria és perspektíva elméletek (újdonság).

Ballo és balletto közötti különbség:

• Balló: egy változatlan tempójú és ritmusú dallamra táncoltak.
• Balletto: „többmértékes” kompozíció: a dallam mindig ugyanaz marad, de a táncok jelegének megfelelően a ritmus mindig más tempót vesz fel. Páros ritmus után páratlan ritmusban hangzik el a dallam, vagy lassú ritmus után gyors tempó következik.

Fontosabb reneszánsz társastáncok: 

• basse danse (bássz dansz): legkorábbi reneszánsz páros tánc, Burgundiában született, 4 lépésből állt s ezek különböző kombinációiból
• pavane (páva): lassú és előkelő
• allamande (álamand): mérsékelt
• gagliarde (gájárd): élénk és szenvedélyes
• courante (kurant): pantomimbetéttel járták, végén szabad volt a csók
• volta: dinamikus forgótánc
• branle (branl): oldalt haladva körben táncolandó (egyetlen ilyen reneszánsz tánc), volt egyszerű, vegyes (aszimmetrikus szerkezetű) és pantomimikus (munkamozdulatokat utánozó karakerizáló táncok) változata

• canarie (kanari): 3/8-os gyors páros tánc, eredete: spanyol és olasz hajósok hozták a Kanári-szigetekről, kedvelt társasági tánc és a táncszvitek gyors záró tánca lett.

Thoinot Arbeau (toánó árbó) francia kanonok:
Munkáságából ismerjük, hogyan táncolták a társasági táncokat a reneszánsz idején.
Könyve:

• Orchésographie (orkészográfí) (1589): zene- és tánckézikönyv
  A tánc mesterségéről írt. Egyetlen forrás, amely a korabeli társastáncokat megörökíti. A táncdallamok kottái mellé pontosan oda írta, hogy milyen lépést, mennyi időtartamban kell az egyes ütemekre végezni. A függőlegesen elhelyezett vonalrendszer (tabulatúra) a táncmozdulatok szöveges hozzárendelésével, egyedülálló. Minden lépés, illetve mozdulat kezdete az a hang, amelyik mellé vagy alá van írva.

Mindenkinek szánta a könyvet, aki táncolni szeretett, legfőképpen a fiatalságnak. Minden táncot leírt, amelyet a 16. században, Franciaországban táncoltak és sok olyat is amit a neves táncmesterek nem tartottak fontosnak.

Intermediumok és trionfók:

• Intermedium (közjáték): gyakori zenés-táncos színpadi forma. Antik mitológiai témák vagy bibliai témák. Helyszín: paloták termei, udvarai.
• Trionfók: karneváli felvonulások, diadalmenetek. Allegorikus táncos és énekes figurákkal, akik a római diadalünnepeket utánozták.