11.30.

Molnár István tánctörténeti szerepe. A SZOT és a Budapest Együttes története

Molnár István: „A művészet küldetés és magatartás”
Molnár István a színpadi néptáncművészet első néptánckoreográfus nemzedékének egyik meghatározó egyénisége (másik Rábai Miklós). A két nagy egyéniség sokrétű alkotói munkásságukkal, táncszínházi törekvéseikkel ma is alapját képezik színpadi néptáncművészetünknek.

Félig székely, félig kalotaszegi származású, testnevelő tanár és kiváló sportoló. A magyar koreográfiai iskola megteremtője és a korszerű táncfolklorisztikai kutatás alapjait is megvetette.

„Néptáncművészetünk sajátos arculatát egyértelműen meghatározza. A művészi törekvések egyik leglényegesebb közös vonása a hagyomány és a korszerűség gondolatának elválaszthatatlan egysége, amely szinte kezdettől fogva jellemezte a magyar néptánc mozgalmat, néptáncművészetet. Ennek a napjainkra kiteljesedő iskolának és koncepciónak megteremtője és alapító mestere Molnár István.”

30-as évek végétől:
– gyűjt: tánctípusainkra és táncdialektusainkra kiterjedően = a nemzeti táncgyűjtemény első darabjai közé tartoznak = hozzájárultak színpadi néptáncművészetünk modern korszakának megalapozásához.
– az anyagok hiteles közreadásának kísérletei (világon először): mozgófilmmel és fonográffal rögzített néptáncokat
– táncok motívumkincsének rendezése
– kapcsolódik az erdélyi és magyarországi népi írók mozgalmához = szerepet vállal az ifjúsági szervezetekben, kollégiumokban és népfőiskolákon folyó népművészeti nevelésben.

– önálló táncesteket rendezett (külföldön is)
– kapcsolatba került Dienes Valéria Orkesztikai Iskolájával
– modern zeneművekre és versekre expresszionista alkotásokat készít

1940-es évek:
– a néptáncokra alapozott magántáncai (kanásztánc, székely verbunk, kalotaszegi legényes, kardtánc)

  1. világháború utáni tevékenysége:
    – hatása már az egész országra, s minden társadalmi rétegre kiterjedt.
    – Siófoki Népfőiskola és a Magyar Parasztszövetség Csokonai Együttesnél dolgozik (1948-ig)
    – Ruggyanta Árugyár együttesél tevékenykedik (1950-ig)
    – az együttessel részt vett: az I. Prágai VIT-en (1947), az 1948-as centenáriumi gyulai táncversenyen és az II. Budapesti VIT-en (1949).

Kialakította az ún. Molnár-technikát: táncosainak, amatőr körülmények között és rövid idő alatt viszonylag magas fokú technikai képzését valósította meg.
Az improvizációt nemcsak az előadói, hanem a koreográfiai alkotó készség kibontakoztatása érdekében is rendszeresen alkalmazta. Tanítványait a magyar népi kultúra egységben való, elkötelezett szemléletére nevelte.

50-es évektől:
– folytatja gyűjtő és oktató munkáját: a Magyar Táncszövetség, majd a Népművészeti Intézet munkatársaként
– az I. Országos Kulturális Seregszemlére készülő táncegyüttesek felkészítését végezte
– a SZOT Együttes vezetője lett (1951-től 1955-ig): az amatőr csoportokban kialakított koncepciót fejlesztette tovább
– a Néphadsereg együttesét is vezeti rövid ideig (A SZOT feloszlása után)
– a Budapest Táncegyüttest irányította (1956-tól 1971-ig, nyugdíjba vonulásáig)

Együttesének munkája:
– alkotói személyisége hosszú ideig érződött = „megőrizni-folytatni-továbblépni” művészeti ars poetica
– a korszerű magyar színpadi műtánc egyéni kialakításán munkálkodott, a néptánc művészi újraélesztésén
– művei: Liszt Ferenc: II. Magyar rapszódia, szintén Liszt Ferenc: Szerelmi álmok, Kodály Zoltán: Galántai táncok, illetve Marosszéki táncok és Bartók Béla: Allegro Barbaro, valamint Magyar Képek, Táncszvit
– koreográfiái: drámai cselekményt vagy cselekmény nélkül expresszionista elemeket is felhasználó, mégis néptánc hangvételűek
– beakarta bizonyítani, hogy: a táncszínpadon is megszülethet, amit a zenében Kodály és Bartók, a modern zene nagyjai megvalósítottak.
– ellenállt a kor sablonosító törekvéseinek
– koreográfiai munkásságában: néptáncfeldolgozások – líraivallomások a folklór gazdagságáról.

Allegro Barbaro (1948): dramatikus feldolgozás, megjeleníti és összegzi a néptánc nyelvén művészi törekvéseit
Táncszvitre, és a Magyar Képekre készült koreográfiáival (1958): bartóki koncepció

Kötelességének tartotta: az eredeti néptáncok bemutatását, inspirálva és megvalósítva az improvizatív előadást.
Célja: egy olyan szuverén táncnyelv kiművelése volt, mint amilyenről Bartók vallott a népzene szerepéről szólva: „A mi dolgunk az volt, hogy megérezzük ennek a mindeddig ismeretlen zenének a szellemét, és ebből a szavakban nehezen kifejezhető szellemből teremtsünk új stílust.”

Alkotói korszakait három nagy elkülöníthető részre osztjuk (inkább összefonódnak, minthogy elkülönüljenek):

  1. Avantgárd előadói és alkotói korszak: Magyar Képeskönyv, a Dobozi csárdás, a Kapuvári verbunk és csárdás, a Szerelmi tánc
  2. Néptáncfeldolgozások, ballada és versindíttatású táncjátékok: kialakította saját táncszínházának körvonalait: Szép Júlia, Bíró Máté balladája
  3. Néptánc-szimfonizmus: felfedezhető az expresszionizmus és néphagyomány formai összekapcsolódása: Bartók táncszvit, Dobozi csárdás, Allegro Barbaro, Szerelmi álmok és a II. Magyar rapszódia (Liszt Ferenc), Marosszéki táncok (Kodály Zoltán), Magyar Képek (Bartók Béla)

Molnár István a magyar néptáncművészetben nemcsak stílust, műfajt, de iskolát is teremtett. A magyar táncművészetben ő lett az a hivatásos előadóművész és koreográfus, aki a modern tánc irányában induló eredményes tevékenysége közben mintegy rádöbbent, hogy személyes önkifejezését igazán a magyar néptánc formanyelvéből kiindulva tudja megvalósítani. Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan ő is a gyűjtés útján fedezte fel a néptánc páratlan gazdagságát, s ebből a „tiszta forrásból” táplálkozva hozta létre a táncszimfonizmust, és teremtette meg a korszerű táncművészetet. Munkásságára a magyar néptáncművészet első aranykorának méltó gyöngyszemeként emlékezünk.

A SZOT és a Budapest együttes:

Előzményei: 1950-es években rengeteg amatőr együttes tevékenykedett, jobb-rosszabb színvonalon -> művészi példára volt szükségük -> a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa), a munkásokat összefogó és szellemileg irányító szervezet létrehozza Központi Művészegyüttesét (ének-, zene- és tánckar)

SZOT Művészegyüttes:
55 fős, énekkarral együtt. 1000 főből választanak.
Célja: hazafias nevelés, felkészítés a szocialista módon életre, kulturális cél.

  • A SZOT együttes 1955-ben feloszlatták.
  • Molnárt a Honvéd együttes tánckarának élére helyezték
  • 1958-ban megalakul a Budapest Táncegyüttes: korábbi táncosaival, a SZOT-ban kialakított művészeti utat folytatta.

Budapest Táncegyüttes korszakai:

  • Első (1958-1971): Molnár István: néptánc, táncdráma és táncszimfonizmus
  • Második (1971-1991): Simon Antal és Kricskovics Antal: néptánc, dráma és modern tánc
  • Harmadik (1991-2007): Zsuráfszky Zoltán: az autentika jegyében, aztán mondanivaló felől közelíti meg a táncot. (Egy mondat a zsarnokságról, Élő Martin sorozat: Kalotaszeg, Szatmár)

11.23.

Magyar Állami Népi Együttes története, Rábai Miklós munkássága

A MÁNE története:

1951-ben alapították – 3 kar alkotta: tánckar, énekkar és zenekar. Zenei kíséret: hagyományos cigányzenekarra alapozott, de kissé átalakított „népi zenekar”.

Koreográfus, művészeti vezető: Rábai Miklós
Az eredeti néptáncot többféle műfajban állította színpadra:
– egynemű női vagy férfitáncok,
– a tájegységekre jellemző táncszvitek,
– ballada-feldolgozások,
– kortárs témájú feldolgozások
– népszokásokat bemutató kompozíciók

A három kar harmonikus együttműködése („Triós forma”) tette egésszé.

A táncházmozgalom (70-es évek) új látásmódot hozott a színpadi néptáncban is.
A Kárpát-medence tradicionális értékei felé irányította a figyelmet, s a parasztság által átörökített tánc- és zenei hagyományokat a szórakozás új formájává tette.
A mozgalom egyik gyakorlati megvalósítója – maga mögött tudva Martin György néptánckutató szellemi támogatását – Timár Sándor volt. 1981-ben kinevezték az együttes élére. Munkássága alatt a korszak az autentikus néptánc egyediségének, sokszínűségének, szépségének felmutatását tartotta legfontosabbnak, elindítva a Magyar Állami Népi Együttes megújulását.

1998-tól a MÁNE művészeti vezetője Sebő Ferenc népzenész, zeneszerző, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója lett. Ő kérte fel karigazgatónak Mihályi Gábort, aki – Timár Sándor tanítványaként – minden koreográfiája megalkotásánál az eredeti néptánc megismerését tekintette kiindulási pontnak.
Az új műsorok változatos műfajokat képviseltek: a régiók szerint bemutatott magyar néptáncok mellett történeti táncokat felvonultató historikus műsor, valamint világzenei inspirációjú tánckoncert is szerepelt a repertoáron.

2002-től, Mihályi Gábor művészeti vezető irányításával a művészeti munka új impulzusokat kapott, a korszerűségre való törekvés jelent meg az együttes szellemiségében és a színpadra állított művekben. Ez a művészetfilozófia  teljesedett ki napjainkra, mellyel a Magyar Állami Népi Együttes nemzetközi szinten is nagyszerűen megállja a helyét.

Rábai Miklós munkássága:

Rábai Miklós már középiskolás korában része volt a „regős cserkészek” néven futó ifjúsági mozgalomnak, amelyben kötelező elvárás volt a magyar népdalok, néptánc, balladák, játékok ismerete. Később gimnáziumi tanárként maga is vezetett ehhez hasonló csoportokat, amelynek hatására gyűjtői munkát is végzett. A megfigyelés útján elsajátított táncok megtanulásában és színpadra állításában Rábai eleinte nagy teret engedett az improvizációnak.
Egyik tanítványa Rábairól így nyilatkozott: „a tanításban az eredetiség mellett odafigyelt mindenki egyéniségére és engedte, hogy az anyag pontos, stílusos visszaadása mellett, a maga adottságához, temperamentumához igazíthassa, alakíthassa azt a táncos… Mindenki merte önmagát adni és Rábai Miklós stílusérzéke észrevétlen tartott minket kordában. Nem alakítottuk a parasztokat, hanem a néptáncot saját kedvünkre táncoltuk.”
S éppen ez a látásmód vezetett az ösztönös tehetségű Rábai Miklós szakmai elismeréséhez, melynek eredménye a Jubileumi Táncfesztiválon megszerzett I. hely volt (Batsányi Együttessel). Ezen eredmények után érkezett a felkérés a Testnevelési Főiskoláról, ahol lehetősége nyílt néptáncoktatói munkát vállalni, valamint ekkor érte a megtiszteltetés, hogy munkásságát az Állami Népi Együttes tánckara élén folytassa.

Rábai megfogalmazott művészi programja a „lépcsőfok-elmélet”, melynek útja Madocsától Mojszejevig terjed. Rábai ezt az utat olyan fejlődési sornak képzelte, amely az eredeti gyűjtött paraszt táncok színpadra állításától egészen a népi balettig ível.

„Modernet, magyart, európait” – vallotta, s célként a magyar nemzeti balett megteremtését hirdette. Egyfelvonásos táncjátékaival, egész estét betöltő három felvonásos mesejátékával a táncszínház itthoni megteremtője volt.

Az együttes első bemutatkozásán – Ecseri lakodalmas – korábbi kísérleteit összegezte. E műsorban alkalmazta először az ún. „triós műfaj” színpadi kísérletét.

19581961 között szviteken, zsánerképeken, mese-és történeti játékokon, balladákon és táncdrámákon keresztül egy új formát, a népi balettet alakította ki.

1971-ben az Állami Népi Együttes igazgatója lett.

Rábai féle „Triós forma” – az ének (kórus), zene, tánckar együttes működése egy produkción belül (Ecseri lakodalmas – Kállai kettős).

KOREOGRÁFIÁK 1951-től – 2018-ig

Kiemelkedő koreográfiák Rábai Miklós munkássága alatt:

  • 1951 – Ecseri lakodalmas, Kállai kettős, Üveges tánc
  • 1956 – Gyögyfalvi legényes, Pontozó, Kisbojtár (táncdráma)
  • 1958 – Balladaest: Barcsai szeretője, Kádár Kata, Jóka ördöge
  • 1961 – Drágszéli tánc-szvit, Fergetes
  • 1964 – Változatok egy magyar népdalra, Virágok vetélkedése

Kiemelkedő koreográfiák Tímár Sándor munkássága alatt:

  • 1980 – Néptánc szvit
  • 1982 – Maglódi szlovák táncok, Öt legény tánca, Rábaközi dus, Szlavóniai
  • 1985 – Szlavóniai karikázó, Kanásztánc és botoló, Méhkeréki tapsos
  • 1990 – Zempléni karikázó, Kalotaszegi táncok, Széki táncrend
  • 1992 – Sárközi játszó, Szegényes és pontozó, Szatmári táncok


  • 1997 – Menyegző (Farkas Zoltán, táncjáték Nagy László verse alapján)

Kiemelkedő koreográfiák Sebő Ferenc munkássága alatt:

  • 1998 – Katonaének (Balassi-nóta)
  • 2000 – Táncos magyarok, Naplegenda (mai napig repertoáron van)
  • 2001 – Örmény legenda (tánckantáta)

Kiemelkedő koreográfiák Mihályi Gábor munkássága alatt:

  • 2003 – Veszett világ (táncjáték), Verbunkos
  • 2004 – Földön Apám fia volnék
  • 2005 – Pannon freskó, Az örök Kalotaszeg
  • 2006 – Bartók trilógia I.rész: Kincses felvidék, Magyar concerto
  • 2008 – Bartók trilógia II.rész: Labirintus
  • 2009 – Édeskeserű
  • 2010 – Magyar rapszódia, Álomidő
  • 2012 – Hajlanihol, Mezőség-Mikrokozmosz
  • 2013 – Szarvasének-Táncvers, Megidézett Kárpátalja-Hágókon innen és túl
  • 2016 – Násztánc, Apám ablakából az ég
  • 2017 – Tánckánon-Hommage á Kodály Zoltán
  • 2018 – Liszt mozaikok

11.16.

 Gyöngyösbokréta és a harmincas évek néptáncművészeti kísérletei

Előzmények,kialakulása: Kodály és Bartók népzenegyűjtései, illetve az 1930-as évek alukutató mozgalmával párhuzamosan Magyarországon is megélénkült a figyelem a néptáncok iránt. Először a zenegyűjtők kezdtek népszokásokkal, népi ünnepekkel, ezen belül táncokkal is foglalkozni, gyűjteni. Miért érdekes a paraszti kultúra? Nemzetállamok kialakulása, ideológiai-politikai okok miatt. 1931-től Szent István napi állami ünnepség kereteiben (aug. 20.) vidéki hagyományőrző csoportok vonultak fel, népviseletbe öltözve. Paulini Béla (1881-1945, újságíró, karikaturista, amatőr népi színjátszócsoportot vezet) vezetésével Szövetséget alkottak ezek a vidéki együttesek: Bokréta Szövetség néven 1934-től.

Gyöngyösbokréta: Paulini a helyi hagyományaikat felkutató, így megőrző és azt színházi közegben bemutató parasztegyüttesek ösztönzésével és pártfogásával egy politikailag is támogatott folyamatba, elképzelésbe kapcsolódott bele. 🡪 magyar nemzeti gondolkodás képességéhez szükség van: magyar beszédre, nótázásra, viseletre és a táncokra. Az évente ismétlődött Gyöngyösbokréta címen játszott előadások ezt a sajátos ősi múltjára büszke nemzet képet erősítették. Gyöngyösbokréta néven azt a rendszeresen visszatérő színházi látványosságot ismerjük, amely parasztcsoportok tánc, ének és játékbemutatóiból állt Budapesten 1931-től 1944-ig, minden év augusztus 20-a táján.

Az első „Gyöngyösbokréta” bemutató 1931.augusztusában volt, Budapest székesfőváros anyagi támogatásával. Paulini Béla rendezésében néhány parasztcsoport eredeti néptáncokat táncolt a Városi Színházban. A különböző vidékről érkezett csoportokat ugyancsak Paulini szervezte meg. Ettől az időponttól kezdve beszélünk Gyöngyösbokréta bemutatókról, bokrétás falvakról, csoportokról.

Csoportok célja: helyi néphagyományokat gyűjtsék, megőrizzék, bemutassák – belföldön és külföldön egyaránt: ének+tánc+játék+népszokások+viselet.  Politikai és kultúrpolitikai céljai is voltak a mozgalomnak: nemzetpropaganda, idegenforgalmi látványosságként is működtek az előadások.

A szövetség összefogta és irányította a „fiókszervezeteket”, és szervezte a bemutatókat. A több mint 100 helyi szervezet a szövetség fennállása alatt mintegy 4000 tagot számlált. A bokrétások a szereplések során mintegy 75–80 fajta tánc több mint 200 változatát, 35–40 játékot, jelenetet és szokást adtak elő.

A bemutatók népművészeti anyaga többségében értékes, hiteles hagyományanyagot képviselt, e ezek jó része a Gyöngyösbokréta nélkül feledésbe merült volna. Számon tartunk olyan, a bemutatókra helyileg rekonstruált táncokat és szokásokat, amelyekkel a későbbi kutatók már mint „eredeti” hagyománnyal találkozhattak. A bemutatóknak így a hagyomány megőrzésében, de megmerevítésében is jelentős szerepük volt.

Vita: eredetiség és a színpadiasság kérdése.

Egyik álláspont: Népi kultúra a haza kortás művészet megújulásának egyik lényeges és lehetséges forrása lehet.

Másik álláspont: Népművészet újbóli felfedezéséből egyáltalán nem következhet annak színpadi feldolgozása.

Néprajzi Társaság felügyelte a feldolgozó munkát! Hirdette: Parasztságon kívül senki nem hivatott arra, hogy a hamisítatlan magyar néptáncokat képviselje. Néptáncok népzenék motívuma, és a szokások és viseletek kopírozása ebben az időszakban jelen volt.

Városi lakosság, fiatalság és az értelmiségek érdeklődött a néphagyomány iránt és maguk kezdték megtanulni, utánozni a parasztság művészetét. Paulini szerint ez hamisítás volt.

Paulini megalapította Millos Aurérral közösen az „ellenbokréta” mozgalmat, ami hivatásos művészeket tömörítő csoport volt, amely a népművészetet kívánta tolmácsolni korszerű színházi formában. (Csupajáték nevű alkalmi társulás)

/Csupajátékról röviden:  Orosz Balett mintára – összművészeti alkotás felkért zeneszerzőkkel dolgoztak. Bartók mintájára népi és komolyzene fúziója  kortárs zeneszerzőkkel. Díszlet: kortárs képzőművészek. Minta: Kékmadár című orosz revü. Különböző műfajok: misztériumjáték, legenda, táncjáték. Az 1938-ban Budapesten, majd bemutatott folklórihletésű, kilencrészes játék alkotói és előadói hivatásos művészek. (Millos Aurél, Lya Karina, Bordy Bella)  Ez az egy műsor ment, sikere volt, de folytatása nem volt. Egy év múlva Londonba vittek egy új műsort: Magyar rapszódia címen, nagy siker, kaptak is szerződéseket, de kitört a háború és nem valósult meg/

Paulini 1945-ben feleségével a politikai nyomás hatására öngyilkos lett. A mozgalom papíron folytatódott, de előadások már nem fűződtek hozzá. Végül 1948-ban kimondták rá a „nem haladó” (vagyis narodnyikizmus) vádját, és egy belügyminiszteri rendelet a további tevékenységét betiltotta.

A mozgalom hatása:

  • felhívta a figyelmet a régi táncfolklórra
  • majdnem 100 falu tartozott ide, a mai napig is köztudatban vannak,
  • ”idegenforgalmi” esemény /Apátfalva, Bag, Báta, Cigánd, Buják, Boldog, Gyimesközéplok, Hollókő, Inaktelke, Kalocsa, Karád, Kéménd, Kapuvár, Őrhalom, Őcsény, Szatmárököritó, Kalotaszeg, Szék stb./
  • megindulnak a néptánckutatók és gyűjtők munkálatai -> Gönyey Sándor /Ő volt az első, aki terepmunkát végzett, és filmezte fotóta a Gyöngyösbokrétás előadásokat/ és Molnár István ez alapján indult el filmezni
  • Csupajáték
  • Ugyanígy a Gyöngyösbokréta nyomán érvényesült bizonyos mértékű folklorisztikus törekvés a korszak modern táncművészetének egyik hazai irányzatában (mozgásművészet), amint erről Szentpál Olga egy-egy ballada és szokás feldolgozása, illetve népi legenda nyomán készült koreográfiája (Márialányok) tanúskodik.

Még a Gyöngyösbokréta fénykorában, az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején jelent meg a népművészeti mozgalomban a hagyomány értelmezésének az a napjainkig ható szemlélete, melyet Muharay Elemér és Molnár István képviselt.

11.09.

A táncházmozgalom és szerepe a néptáncművészetben

A gyújtópont: 1972. május 6.

Máig akadnak viták azzal kapcsolatban, hogy kinek milyen szerepe volt a táncházmozgalom elindításában. Azonban a mozgalom origója mindenképpen az 1972. május 6-án tartott még nem nyilvános táncház volt.  Este 7-kor tartották a budapesti Liszt Ferenc téri Könyvklubban. Az eseményt a Bihari János Táncegyüttes táncosai, Foltin Jolán, Lelkes Lajos és Stoller Antal „Huba” szervezték. Részt vett még a Bartók, a Vasas, a Vadrózsák táncegyüttes is. A talp alá valót a Halmos- Sebő- Éri- trió szolgáltatta. Legfőbb szellemi mentora pedig Martin György volt.

„Táncház – Úgy, mint Széken” – ez állt a meghívókon. A táncházban széki táncokat jártak, ami Novák Ferenc „Tata” jóvoltából került be a magyarországi köztudatba. Novák 1958-ban Martin György tanácsára utazott el Székre gyűjteni. Ő volt az első, aki a háború után eljutott Székre néprajzosként. Az első vizuális információk gyűjtése Korniss Pétertől, aki 1967-ben utazott ki Tatával.

Az eddigi szórványos néptánc összejöveteleken nem volt egységes táncnyelv, mindenki a maga koreográfiájának táncanyagát hozta, amiből ugyan improvizáltak, de nem volt elég, hogy összerántsák a társaságot.

Előzmények, hasonló megmozdulások persze voltak:

  • Gyöngyösbokréta 1931-től
  • Magyar Állami Népi együttes megalakulása az 50-es években
  • Több amatőr együttes megalakulása
  • A Röpülj páva TV vetélkedő a 60-as években

Foltin Jolán ötlete volt a zenekar megszervezése, neki jutott eszébe a két fiatalember, akiket a Röpülj páva döntőjében látott 1969-ben, és ekkor már a Bartók együttesben játszottak parasztmuzsikát: Sebő Ferenc és Halmos Béla.

„Ha van valami, amit a táncházmozgalom érdekében tettünk, az azt hiszem az, hogy mi vettük a fejünkbe először azt, hogy ezt a muzsikát pontosan úgy kell játszani, ahogy van.” Sebő Ferenc

Az FMH-tól az első táncháztalálkozóig

A sikereken felbuzdulva újabb táncházakat rendeztek, ami eleinte zártkörű, később nyilvános lett. Három helyszín adott később helyet a táncházaknak:

  • FMH – Fővárosi Művelődési Ház, ahol havonta egyszer tartottak táncházat
  • Budapesti Műszaki Egyetem „R” klubja: lényegesen kisebb táncház volt
  • Zuglóban található Kassák Művelődési Ház (Kassák Klub): Sebő- együttes klubjaként működött.

„A táncház célja: néptánccal, népzenével szórakozni minél szélesebb körben, nyilvános keretek között. Ennek érdekében fogjon össze az eddigi táncházak magvát képző négy együttes, hogy a vidéki együttesek, valamint a népművészettel szimpatizálók számára szórakozási lehetőséget teremtsen.” A táncház két fontosabb feltétele: 1. A közös táncnyelv kialakításának és terjesztésének kérdései 2. A jó és az élő tánczene.

Ekkor nézeteltérés alakult ki a: Bihari továbbra is privát, szakszerű táncházat szeretett volna, míg Sebő, Halmos, és Tímár Sándor, a Bartók Együttes akkori vezetője jó ötletnek tartotta kinyitni az ajtókat, és beengedni a táncolni vágyókat. A Bihari együttes, valamint a Vasas és a Vadrózsák végül visszatáncolt, mert ők nem a civil tömegeket akarták szórakoztatni, ők magukat akarták szórakoztatni.

Tímár Sándor: „Előbb a táncnyelv, aztán a költészet” vallotta

  1. februárjában volt az első nyilvános táncház az FMH-ban. Rendkívül sikeres volt, a bejárat előtt kígyózó sorok, amire nem számítottak a szervezők. Az első táncházakon televíziós stáb is forgatott, a legelső mozgóképes dokumentum, a hetven perces Hajnalban indultunk, amelyet 1973-ban vetítettek le a Magyar Televízióban.

Halmos és Sebő végül kiutazott Japánba, helyüket a Muzsikás vette át. A táncházmozgalom másik fontos zenei oszlopa.

Az 1972- ben megindított táncházmozgalom nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei reneszánszát is meghozta, ennek legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes Eredics Gábor vezetésével.

1974- től már ugrásszerűen növekedett ez az új szórakozási forma.  Egyre több zenekar alakult és egyre több amatőr együttes is. Tanfolyamokat, táborokat szerveztek és a Népművelési Intézet is a mozgalom mellé állt, Vitányi Ivánnak volt benne nagy szerepe. Az együttesek lemezeket adtak ki, elsőként Sebőéknek jelent meg lemeze. Később a Muzsikás, Kolinda, Délibáb.

  1. tavaszán pedig megrendezték az első Táncháztalálkozót a Budapest Sportcsarnokban.

Nyolcvanas évek, első Táncháztalálkozó

A nyolcvanas években a mozgalom már átlépte a határt, és a környező országokban is szerveződni kezdtek a táncházak. Székelyudvarhelyen már 1978- ban rendezték az első Táncháztalálkozót.

Az első Táncháztalálkozó egy napos volt, abba kellett mindent belesűríteni.  Az esti gálaműsor után Halmos Béla mesélte, hogy vagy kétezer ember táncolt és megdöbbentő érzés volt nekik muzsikálni.

A táncház: (Halmos Béla tollából)

Olyan szórakozási forma, amelyben a népzene és a néptánc-zenei és mozgásnyelvi anyanyelvként-eredeti formájában és eredeti funkcióban jelenik meg. A táncházmozgalom olyan kis közösség összessége, amelyben a résztvevők aktívak. A zene és a tánc hosszú, évekig tartó tanulást igényel mire szórakozássá válik.

Kezdettől fogva azonos értékűnek kezelik a magyar néphagyományok mellett a hazai nemzetiségek illetve a más népek folklórját is.

Kb. 40 éve él már. A táncház közösséget, a hagyományok megismerését, művelődést, és mozgást nyújt a résztvevők számára.

További hatásai a táncházmozgalomnak

Nemcsak a tánc és a zene iránti érdeklődés nőtt meg, hanem ugyanúgy szervezésekbe kezdtek a fiatal fafaragók, textilesek, fazekasok, nemezkészítők is. A tárgyi népművészet területén  ugyanarra törekedtek, mint Sebőék. 1987. augusztus 20-án rendezték meg a Budai Várban az első Mesterségek Ünnepét.

Felhasznált irodalom

  • Jávorszky Béla Szilárd: A magyar folk története, 2013 Kossuth Kiadó
  • Novák Ferenc: Az első magyarországi táncház megalakulásának hiteles története, 2012
  • Beszélgetés Lelkes Lajossal és Foltin Jolánnal – Vadasi Tibor interjúja, 1976 Táncház Híradó 12. szám

Mellékletek, fotók

A fotókat én fotóztam, Jávorszky Béla Szilárd: A magyar folk története c. könyvből.