Az idei vizsgaelőadás a Kárpát-medence kultúrkincsei mellett azt is megmutatta, hogy a különböző tájegységek táncait a különböző életkorúak egyaránt táncolhatták, a maguk habitusának, életszakaszának megfelelően. Így például somogyi táncokat a Vaszary és a Jázmin aprótalpúitól, valamint a már nagykamasz Berzenyétől és a hozzájuk csatlakozó Tata Táncegyüttes tagjaitól is láthattunk. Ugyanígy rávilágított az életkorokon, korszakokon átívelő mozdulatok „örök”-ségére, hogy a modern táncosok és a néptáncosok is bemutattak botos gyakorlatot, illetve táncot.
A Kőkúti iskola harmadikosai blokkflőtén játszották el az Ördög útját, de moldvai, gyimesi táncokat az idősebbektől is láthattunk, ahogy rábaközi vagy épp magyarbődi táncokat is a Magyary Zoltán Művelődési Központ színpadán. Mindemellett beszámolt a különböző díjakról, elismerésekről is Kun Katalin igazgató.
A közelmúltban például a székesfehérvári Húzd keresztül – Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiválján kiemelt arany minősítést kapott a Kenderke Fonóka csoportja Jocha-Kánya Réka és Jakab András koreográfiájával, míg a jázminosok a Forgórózsa Regionális Néptánc Fesztiválján ezüst minősítést nyertek, hogy csak a közelmúltból idézzünk fel két szép eredményt.

