Április 9-én idén is a Kossuth téren a Kenderke szervezésében a Pötörke közreműködésével!
Várunk Benneteket sok szeretettel!
“Század magunkkal lehettünk nők: a nőiességünk különböző szakaszaiban tartva, különböző örömeit és tanulságait megélve, összekapaszkodtunk, és egy időben, együtt énekeltünk, és egy taktusra léptünk.
“Lehet ennél nagyobb csoda?” – gondoltuk. …és lett!!!
Körülbelül még egyszer ennyi civil beállt közénk, és megkétszerezetten énekeltük, hogy “szita szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda!”
Köszönjük mindenkinek ezt a csodát, amit közösen hoztunk létre!!!!”
Kenderke
A színvonalas program zárásaként közösen énekelték a közönséggel József Attila Kertész leszek című, megzenésített versét a tatai hagyományőrzők.
A magyar kultúra napja alkalmából „Magamban hordom…” címmel szervezett ünnepi előadást a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola állította össze. A vasárnapi műsorban autentikus néptánc koreográfiák, zenei feldolgozások szerepeltek, és a székelység életét bemutató szövegek is megelevenedtek. A műsort Kun Katalin, a Kenderke igazgatója rendezte, és Maróti György hangszerelte.
A művészeti iskola csoportjai, a Gyermektánc Antológiára meghívást kapott Fonóka, a Berzenye, Tiloló, Szarkalábak, valamint a Tata Táncegyüttes mutatta be a Kárpát-medence táncmotívumait, míg a Kenderke Barátai Zenekar (soraiban az intézmény több tanárával) zenei színeit mutatta meg a magyar kultúrának. A táncpedagógusok közül többen a koreográfiákban is színre léptek, mellettük pedig az előadásban közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó, valamint Németh Dénes és Zenekara.
A műsor zárása az eddigieknél is erősebbre is sikerült: miközben a Kenderke Barátai Zenekar a Bródy Sándor által megzenésített és Koncz Zsuzsának köszönhetően még ismertebbé tett József Attila-verset énekelte, a Kertész leszek refrénjeire fokozatosan töltötték meg a színpadot az éneklő kenderkések.
A tapsba a közönség is bekapcsolódott, majd Michl József polgármester lépett a színpadra. Többek között arról beszélt, hogy teremtett életünknek sava-borsa az a csoda, amelyet az ember nem kényszerből, nem fizetségért, nem valaki más által rárótt feladatként hoz elő a szívéből és a lelkéből, hanem azért, hogy mindazokat gazdagítsa és a szeretetével átölelje, akikkel egy életet kapott.
– Köszönet jár mindazoknak városunkban és térségünkben, akik ezt a munkát nap mint nap elvégzik. Abban hihetünk, hogy csak a szívből és lélekből van esélyünk újjáteremtődni és újjászületni, ezért köszönet mindenkinek, aki énekével, szavával, versével, zenéjével, táncával a másik ember gazdagítását vállalta föl – tette hozzá.
Kiemelte: az ünnep lehetőséget nyújt arra, hogy lelkiismeretünket megvilágítva magunk elé idézzük, vajon mi egyenként mit tudunk tenni és mit teszünk azért, hogy a magyarság és a magyar kultúra fennmaradjon, megerősödjön, és mindig legyen kinek továbbadni. Mindenkinek egyenként egyedi, senki más által el nem végezhető feladata van ebben.
https://kenderke.hu/wp-content/uploads/2017/01/5-1.jpg1280853Weirach Andreahttp://kenderke.hu/wp-content/uploads/2016/11/kendilogo3nemszin.pngWeirach Andrea2017-01-24 15:22:352017-02-14 11:03:18A Magyar Kultúra Napja 2017.
https://kenderke.hu/wp-content/uploads/2017/01/1-1.jpg8271240Weirach Andreahttp://kenderke.hu/wp-content/uploads/2016/11/kendilogo3nemszin.pngWeirach Andrea2017-01-24 12:13:502017-02-14 11:03:37A Magyar Kultúra Napja képekben
https://kenderke.hu/wp-content/uploads/2017/01/Mézeskalácssütés-a-Kőkúti-Iskolában2.jpg8531280Weirach Andreahttp://kenderke.hu/wp-content/uploads/2016/11/kendilogo3nemszin.pngWeirach Andrea2016-12-21 10:16:222017-02-14 11:04:00Mézeskalácssütés a Kőkúti Általános Iskolában
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Városi nagyrendezvény – Böjti karikázó
Fellépés, Kenderke, ProgramÁprilis 9-én idén is a Kossuth téren a Kenderke szervezésében a Pötörke közreműködésével!
Várunk Benneteket sok szeretettel!
“Század magunkkal lehettünk nők: a nőiességünk különböző szakaszaiban tartva, különböző örömeit és tanulságait megélve, összekapaszkodtunk, és egy időben, együtt énekeltünk, és egy taktusra léptünk.
“Lehet ennél nagyobb csoda?” – gondoltuk. …és lett!!!
Körülbelül még egyszer ennyi civil beállt közénk, és megkétszerezetten énekeltük, hogy “szita szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda!”
Köszönjük mindenkinek ezt a csodát, amit közösen hoztunk létre!!!!”
Kenderke
A kenderkések változatos műsorával ünnepelt Tata
A Magyar Kultúra Napja, Fellépés, Kenderke, Kenderke Barátai Zenekar, Néptánc, Program, Táncház, VideóA színvonalas program zárásaként közösen énekelték a közönséggel József Attila Kertész leszek című, megzenésített versét a tatai hagyományőrzők.
A magyar kultúra napja alkalmából „Magamban hordom…” címmel szervezett ünnepi előadást a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola állította össze. A vasárnapi műsorban autentikus néptánc koreográfiák, zenei feldolgozások szerepeltek, és a székelység életét bemutató szövegek is megelevenedtek. A műsort Kun Katalin, a Kenderke igazgatója rendezte, és Maróti György hangszerelte.
A művészeti iskola csoportjai, a Gyermektánc Antológiára meghívást kapott Fonóka, a Berzenye, Tiloló, Szarkalábak, valamint a Tata Táncegyüttes mutatta be a Kárpát-medence táncmotívumait, míg a Kenderke Barátai Zenekar (soraiban az intézmény több tanárával) zenei színeit mutatta meg a magyar kultúrának. A táncpedagógusok közül többen a koreográfiákban is színre léptek, mellettük pedig az előadásban közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó, valamint Németh Dénes és Zenekara.
A műsor zárása az eddigieknél is erősebbre is sikerült: miközben a Kenderke Barátai Zenekar a Bródy Sándor által megzenésített és Koncz Zsuzsának köszönhetően még ismertebbé tett József Attila-verset énekelte, a Kertész leszek refrénjeire fokozatosan töltötték meg a színpadot az éneklő kenderkések.
A tapsba a közönség is bekapcsolódott, majd Michl József polgármester lépett a színpadra. Többek között arról beszélt, hogy teremtett életünknek sava-borsa az a csoda, amelyet az ember nem kényszerből, nem fizetségért, nem valaki más által rárótt feladatként hoz elő a szívéből és a lelkéből, hanem azért, hogy mindazokat gazdagítsa és a szeretetével átölelje, akikkel egy életet kapott.
– Köszönet jár mindazoknak városunkban és térségünkben, akik ezt a munkát nap mint nap elvégzik. Abban hihetünk, hogy csak a szívből és lélekből van esélyünk újjáteremtődni és újjászületni, ezért köszönet mindenkinek, aki énekével, szavával, versével, zenéjével, táncával a másik ember gazdagítását vállalta föl – tette hozzá.
Kiemelte: az ünnep lehetőséget nyújt arra, hogy lelkiismeretünket megvilágítva magunk elé idézzük, vajon mi egyenként mit tudunk tenni és mit teszünk azért, hogy a magyarság és a magyar kultúra fennmaradjon, megerősödjön, és mindig legyen kinek továbbadni. Mindenkinek egyenként egyedi, senki más által el nem végezhető feladata van ebben.
Forrás: http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kultura/a-kenderkesek-valtozatos-musoraval-unnepelt-tata-704531/
A Magyar Kultúra Napja 2017.
A Magyar Kultúra Napja, Fellépés, Kenderke, Kenderke Barátai Zenekar, Néptánc, Program, Táncház, VideóA Magyar Kultúra Napja képekben
A Magyar Kultúra Napja, Fellépés, Kenderke, Kenderke Barátai Zenekar, Néptánc, Program, Táncház18. Tatai Sokadalom Kézműves Jelentkezési Lap
Kenderke18.SokadalomKézművesJelentkezésiLap1
18. Sokadalom Kézműves Tájékoztató
Kenderke18.SokadalomKézművesTájékoztató
18. Sokadalom Honlap Felhívás
Kenderke18.SokadalomHonlapFelhívás
Regösök járták Tatát
Hagyományőrzés, Karácsonyváró, Kenderke, ProgramMézeskalácssütés a Kőkúti Általános Iskolában
Karácsonyváró, Kenderke, ProgramFürkész 4D pedagógus továbbképzés
Fürkész-program, Kenderke, Program, TovábbképzésKarácsonyváró a Kenderkében
Karácsonyváró, Kenderke, ProgramAdvent a Kenderkével
Fellépés, Karácsonyváró, Kenderke, Program